Erre figyelj 2022-ben az albérletpiacon

A tavaly márciusi mélypont után elkezdődött a bérleti díjak emelkedése, és ez az idei évben is irányadó lesz. Ha bérlőként keresel lakást, akkor érdemes még az első félévben lépned, mert a nyár vízválasztó lehet, az ősztől akár gyorsuló ütemben is emelkedhetnek a bérleti díjak, és elérhetjük a válság előtti szinteket. Az árnövekedésnek egyedül az szabhat határt, hogy a bérlők fizetőképessége lépést tud-e tartani az emelkedéssel.

 shutterstock_1086330581_1.jpg

A Nobel-díjas dán fizikus, Niels Bohr szerint „jósolni nagyon nehéz, különösen, ha a jövőről van szó”. Ehhez képest mi évről évre megpróbálkozunk ezzel a hálátlan műfajjal és immár lassan hagyománnyá válik, hogy az év elején prognózissal szolgálunk az albérletpiac mozgásaira vonatkozóan. Eddig jól jártak, akik ránk hallgattak:

Nem ígérjük, hogy idén is telitalálattal szolgálunk, de most úgy látjuk, hogy 2022-ben folyamatosan, trendszerűen növekvő bérleti díjakra számíthatunk, amit csak korrekciós jelleggel törhet meg egy-egy hónapban visszaesés. Amíg azonban tavaly a magához térő gazdaság, az erősödő fizetőképes kereslet és az ingatlanárak emelkedése okozta az albérletárak növekedését, addig idén ehhez hozzájárulhat a jegybanki alapkamat emelkedése is, ami a bérbeadók hozamelvárását is befolyásolja.

A bérlők számára rossz hír, hogy a bérleti díjak emelkedése a nyár második felében begyorsulhat. Amennyiben nyáron tovább normalizálódik a fővárosi turizmus, és még több lakás tér vissza az Airbnb-piacra, ezzel szűkítve a hosszú távú kínálati piacot, akkor a budapesti bérleti díjak az év második félévére elérhetik a válság előtti szintet, ami átlagosan közel 170 ezer forintot jelent. Ilyen magas árakra legutóbb 2020 januárjában volt példa. A bérleti díjak válság előtti szintre történő emelkedését leginkább a bérlők fizetőképes kereslete fékezheti, erre utaló jeleket pedig az elmúlt hónapban már lehetett látni.

Címkék: tippek albérlet hozam bérbeadás rövid távú lakáskiadás okos bérbeadó

A bejegyzés trackback címe:

https://rentingo.blog.hu/api/trackback/id/tr5317727650

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása