Drágán mentik a befektetők az Airbnb-t

Nem minden digitális szolgáltatás áll ellen a vírusnak, a sharing economy egykori állócsillaga éppen zuhanásban van. A jelenlegi tulajdonosok nem adtak pénzt a veszteség finanszírozására, ezért új befektetőktől kért és kapott hitelt a cég kőkemény feltételek mellett. A történet az albérleti piac számára korántsem mellékes.

lifebelt-1463427_1920.jpg
Amíg a világ gazdasági sajtójában napokig vezető hír volt, addig itthon senkinek az ingerküszöbét nem érte el az Airbnb hétfői bejelentése (megj: egyedül az Alapblog foglalkozott vele tegnap este). Nem akarjuk átvenni a hazai gazdasági sajtó szerepét, bízunk benne, hogy valakinek előbb-utóbb feltűnik majd a téma, viszont nem mehetünk el szó nélkül a bejelentés mellett.

De miért is foglalkozunk mi egyáltalán az Airbnb-vel? 

Nagyon nyomós okunk van rá: minden bérbeadónak - függetlenül attól, hogy rövid vagy hosszútávon adja ki a lakást - kulcsfontosságú, hogy mi fog történni a turisztikai piacon. E tekintetben pedig az Airbnb mint a szektor ikonikus szereplője mutatja az utat. 

Eddig a lakásszektor és a turizmus között egyirányú volt az átjárás, “innen oda”. Már ez önmagában hatással volt az albérletekre azzal, hogy kiszívták a kínálat egy részét a piacról, a válság azonban átírta a szabályokat, és a mozgás most elindult visszafelé. Első lépésben az Airbnb-n hirdető lakástulajdonosok jöttek vissza a hosszú távú piacra, majd utánuk megjelentek az apartman-hotelek is, akik a turisták helyett most a klasszikus bérlőket célozzák. A harmadik lépés pedig csak most következik: az Airbnb bejelentette, hogy a jelen helyzetben a hosszú távú bérbeadásra helyezi a fókuszt.

Mi történt hirtelen? A cég turizmusra alapozott és eddig töretlenül szárnyaló üzleti modellje átmenetileg falba ütközött. Ez egy normál cégnél nem lenne probléma, de az Airbnb működése (az erőltetett növekedés érdekében) hatalmas veszteséget termelt, amit most bevétel nélkül nem tudnak finanszírozni. Ráadásul a válságkezelés során a vendégeket fontosabbnak tartották a bérbeadóknál: az egyes szállások által alkalmazott lemondási politika ellenében is megengedték a vendégeknek, hogy a járványra való tekintettel elálljanak a foglalástól és visszakapják a teljes összeget. Ebben a helyzetben nincsen könnyű döntés, mert bármit is döntöttek volna, valaki elégedetlen lett volna. Az Airbnb alapítója CEO-ja Brian Chesky a vendégek oldalára állt, tette mindezt úgy, hogy döntését állítólag nem egyeztette az igazgatósággal.

A jelenlegi részvényesi kör ezért olyan feltételekkel adott volna csak további pénzt a cégnek, ha Chesky lemond a részvényeihez kapcsolódó elsőbbségi jogairól, de az alapító erre nem volt hajlandó. Ezért új befektetőket kellett meggyőznie, akik a jelenlegi helyzetben kőkemény feltételekkel finanszírozták csak meg a céget: 1 mrd USD hitelt adtak LIBOR+10%-os kamat mellett, ráadásul joguk van a hitelt részvénnyé konvertálni 18 mrd USD cégérték mellett. Természetesen ez sem kevés, de ne felejtsük el, hogy az utolsó tőkeemelésnél 2017-ben 31 mrd USD volt már a cégérték. Azt pedig már tényleg zárójelben érdemes megemlíteni, hogy tavaly ősszel az IPO-val kapcsolatos spekuláció során 50 mrd USD körülre értékelték a céget.

Az Airbnb tervei szerint a tavalyi bevétel felét érhetik el idén úgy, hogy az első két hónap még erős növekedést hozott. Ezt a reményeik szerint lefeleződő bevételt úgy tudják elérni, ha a hosszú távú bérleti piacra fókuszálnak. Ennek a tervnek a végrehajtása sem lesz egyszerű, és nem csak azért, mert át kellene pozícionálni a márkát a turisztikai piacról a sokkal kevésbé pörgő, teljesen más dinamizmussal rendelkező albérleti piacra.

A fő nehézséget itt azoknak a bérbeadóknak a meggyőzése jelenti, akiket a cég a válság során cserbenhagyott, és egyoldalúan rájuk verte a lemondási díjakat. Őket kellene meggyőzni, hogy a hosszú távú piacon “is” megbízható partnerük lesz a cég.

Ráadásul ki kell alakítani egy olyan díjstruktúrát is, ami versenyképes lesz a turisztikai piac fénykorához képest sokkal kevésbé jövedelmező klasszikus lakásbérleti piacon. 

Címkék: válság albérlet bérbeadás airbnb koronavírus

A bejegyzés trackback címe:

https://rentingo.blog.hu/api/trackback/id/tr4615602652

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rentingo

20374500_1924033991185208_8851698250187523757_n.jpg

Bérbeadók és albérlők közösségi oldala

Facebook