Milyen a jó albérlet hirdetés?

A lakásbérbeadás egy szolgáltatás, amihez ugyanúgy kell hozzáállni, mint egy üzleti tevékenységhez. Mivel ma már sok ezer albérlet versenyez a piacon a bérlőkért, ezért ugyanúgy kell marketingelni és sales-elni, mint bármely más tevékenységet, amit el szeretnénk adni. Ehhez az első lépés a jó hirdetés. Már az első pillanatban ki kell tűnni a tömegből, hogy elnyerjük az érdeklődő bérlők figyelmét és a hirdetésben meg kell mutatnunk a lakásunknak azokat az előnyeit, amik a potenciális bérlőknek fontosak lehetnek.

johirdettes-lista.png

 

Minden szempontból (cím, fotó, alaprajz, leírás) jó hirdetéssel sajnos nagyon ritkán találkozunk. Ez egyben lehetőség is a bérbeadóknak, hogy egy kis figyelemmel és energia ráfordítással könnyen ki lehet tűnni a tömegből. Segítünk és lépésről lépésre végigvesszük a legfontosabb tudnivalókat! 

 

Címadás

Ha azt írod címnek, hogy “Kiadó lakás a XV. kerületben (47 nm)”, akkor semmi új információt nem adtál ahhoz, hogy észrevegyék a hirdetésed. Azért van a bérlő az oldalon, mert kiadó lakásokat keres, sőt a keresés során az elhelyezkedést is megadta, azaz SEMMI releváns információt nem adtál ez esetben. A 47 nm pedig csak a helyet tölti: lakásvásárlásnál nm áron vesznek az emberek, de bérlésnél nem nm-t akarnak bérelni, hanem szobákat.

Jó cím ezzel szemben: “Parkra néző felújított garzon” vagy “Csendes lakás a metrótól 2 perc sétára” vagy “Erkélyes lakás a Millenárisnál”. Ezek a címek kiemelnek egy-egy olyan tulajdonságot, ami érték lehet a bérlő szemében és ezzel vonzzák oda a figyelmét.

 

Fotók

Egy kép többet mond ezer szónál. A legfontosabb figyelemfelkeltő eszközről beszélünk, ehhez képest a tulajdonosok 90%-a saját maga által mobiltelefonnal készített minden szempontból amatőr felvételekkel próbálja meg marketingelni a lakást. Még a legolcsóbb budapesti bérlakás is több mint 1 millió Ft bérleti díjat termel a tulajdonosnak. Biztos nem éri meg ilyenkor 15 ezer forintért megbízni egy profi fotóst? Egyszer kell elkészíteni ezeket a képeket, és akár 3-4 évig is használható fotóink lesznek.

A jó fotó mindig nappali fénynél készül, tiszta és rendezett lakásban, olyan perspektívából mutatva meg a helyiségeket, hogy ne csak informáljon, de pozitív érzéseket váltson ki a nézőből. Egy-két jó példát itt találtok: 

https://www.rentingo.com/hu/rentals/tjgdqx/1078-budapest-marek-jozsef-utca

https://www.rentingo.com/hu/rentals/hwpe38/1015-budapest-szena-ter

https://www.rentingo.com/hu/rentals/evjbam/1171-budapest-kisvarda-utca

Rossz példát nem is mutatunk, mert a hirdetések 90%-a sajnos ide kerülhetne. 

 

Alaprajz

A potenciális bérlők szeretnének minden információt megnézni. Ki akarod szolgálni őket információval? Ha esetleg nincs meg, akkor miből áll egy alaprajzot megrajzolni? A bérbeadók több mint fele nem foglalkozik ezzel, a profik viszont 3D-s alaprajzot töltenek fel. Ezért ők lesz nekik sokkal hamarabb komoly érdeklődőjük, és ezért tudják kiadni hamarabb a lakást.

Az alaprajz a fotókkal szemben kizárólag az információról szól. Ezért ha nincs 3D-s, tökéletes a hagyományos is. Ha az sincs, akkor használj rajzoló programot és készítsd el magad! Ha nem szereted használni ezeket a programokat, akkor rajzold le kézzel és szkenneld be vagy fotózd le! Már az is sokat segít.


Lakás leírása   

Ide bizony minden olyan dolgot le kell leírni, ami szerintünk a lakás pozitív oldalához tartozik, de nem látható a képeken. A kedves és barátságos szomszédoktól kezdve a szomszéd utcai kávézón át a közeli futópályáig. Érdemes személyes hangvételben írni, és olyan szubjektív dolgokat is leírni, hogy mi miért szerettünk itt lakni, vagy éppen mit kedvelünk a környékben, a házban, a lakásban vagy az egyik szobában.

Mit ne írjunk a leírásba? Azokat a dolgokat és paramétereket, amit amúgy is megtalál külön: mennyibe kerül, mekkora a lakás, mennyi a kaució stb-stb. Ezek teljesen felesleges helykitöltő szövegeket és nem adnak új információt a potenciális bérlőknek.

Ha csak a szükséges minimál információkat írjuk le tényszerűen, akkor miért várjuk, hogy valakinek megszeresse a lakást és jelentkezzen? Ha valaki nem a szavak embere, vagy úgy érzi, hogy éppen fogalmazásgátlót vett be, akkor kérjen segítséget olyan családtagtól, baráttól vagy ismerőstől, aki szeret és tud írásban fogalmazni. Ez nem egy akkor szívesség, amire ne lehetne segítőkész ismerőst találni. Jó példa itt is kevés van, érdemes átnézni és tanulni:

https://www.rentingo.com/hu/rentals/7vvvqn/1026-budapest-torocko-utca

https://www.rentingo.com/hu/rentals/nrbvau/1138-budapest-dagaly-utca

 

Címkék: tippek albérlet bérbeadás első lépések okos bérbeadó

A bejegyzés trackback címe:

https://rentingo.blog.hu/api/trackback/id/tr3916177772

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.